Az Apukák világa – Új apai szerepminták a változó világban a családok megerősítése érdekében című projekt újabb háromnapos műhelymunkája a, hasonlóan a korábbi alkalmakhoz, újabb jógyakorlatokra fókuszált. Az egyes műhelynapokon a partnerek előadásokkal készültek, amelyeken saját országukból, illetve olyan országokból származó jógyakorlatokat mutattak be, amelyek alapját képezhetik a jógyakorlat-gyűjteménynek. A bemutatókat követően az adott példára […]
Tovább olvasA kilencedik műhelymunka során újabb jógyakorlatokat ismertünk meg, és hasznos megállapításokat tettünk. Megállapíthattuk, hogy regionális környezetben nagyon hasznos lehet, ha olyan intézményből indul ki hasonló kezdeményezés, ahol hasonló jellegű erőforrások és tudás már a kezdetektől rendelkezésre áll. A programok sokszínűsége figyelemreméltó sok nemzetközi példában így például a the Fatherhood Projektben, különböző helyzetű apukák is megtalálják […]
Tovább olvasAz Apukák világa – Új apai szerepminták a változó világban a családok megerősítése érdekében című projekt jelen alkalma során az volt a cél, hogy további jógyakorlatokat ismerhessünk meg és ezeket a partnerek megjegyzésekkel láthassák el: megvitathassák, hogy mennyiben számítanak jó példának, és hogyan alkalmazhatók a regionális környezetben. Az egyes műhelynapokon így a több országból érkező […]
Tovább olvasA nyolcadik műhelymunka során jógyakorlatokat vettünk szemügyre. A nemzetközi partnerek számos megállapítással gazdagították a közös tudástárat. A megismert Apa + én koncepciója azért izgalmas, mert az édesapa-gyermek kapcsolatra add egy piacon is működő választ, de közben mégis érződik benne, hogy szeretetből és elhivatottságból csinálják ezeket a programokat. A Facebook oldalukon látható hozzászólások alapján is arra […]
Tovább olvasAz Apukák világa – Új apai szerepminták a változó világban a családok megerősítése érdekében című projekt újabb háromnapos műhelymunkája a jógyakorlatokra fókuszált. Az egyes műhelynapokon a partnerek előadásokkal készültek, amelyeken saját országukból, illetve olyan országokból származó jógyakorlatokat mutattak be, amelyek alapját képezhetik a jógyakorlat-gyűjteménynek. A bemutatókat követően az adott példára vonatkozó kérdések feltételére nyílt lehetőség, […]
Tovább olvaspay to do college homework A hetedik műhelymunka során lépéseket tettünk az ajánlásgyűjtemény kereteinek meghatározásához. A műhelymunka nemzetközi környezetben zajlott és sok tapasztalattal, megállapítással lettünk gazdagabbak. Megállapítást nyert, hogy a legújabb korban a családokkal kapcsolatos változások szembeötlők. Kiemelendő mindezek közül a gazdasági szerkezetváltozás, amelynek következtében az apák kikerültek a családokból: míg a korábbi évszázadokban a […]
Tovább olvasAz Apukák világa – Új apai szerepminták a változó világban a családok megerősítése érdekében című projekt következő háromnapos workshopjának az volt a célja, hogy a szekunder és primer adatfelvétel eredményeként megszülető tanulmányt követően továbblépjünk a javaslatcsomag elkészítése felé. Az ehhez vezető első lépést jelentette a jelenlegi workshop, amely során a résztvevő nemzetközi partnerek mutatták be […]
Tovább olvaspay to do college homework A jógyakorlatok bemutatásakor felhívtuk azokra a szempontokra a figyelmet, amelyek mindenképp megfontolandók lehetnek hazai környezetben létrejövő családtámogatással foglalkozni kívánó szerveződések számára. A megismert példák azt mutatják, hogy miközben az apai szerepvállalás növelésére törekszünk, nem szabad megfeledkezni az édesanyákról sem. Függetlenül attól, hogy az édesanyák és édesapák együtt élnek-e, vagy esetleg […]
Tovább olvaspay to do college homework A jógyakorlatok bemutatásakor felhívtuk azokra a szempontokra a figyelmet, amelyek mindenképp megfontolandók lehetnek hazai környezetben létrejövő családtámogatással foglalkozni kívánó szerveződések számára. A megismert szervezetek által szervezett sportrendezvények és kalandos szabadidős tevékenységek típusa is nagyon különböző: a tömegsport mellett a túrázás, cserkészet és tájékozódási versenyek, a logikai sportok és különböző „szabadulószoba” […]
Tovább olvasA jógyakorlatok bemutatásakor felhívtuk azokra a szempontokra a figyelmet, amelyek mindenképp megfontolandók lehetnek hazai környezetben létrejövő családtámogatással foglalkozni kívánó szerveződések számára. A tapasztalatok alapján mindenképp elmondható, hogy a rendezvényszervezés az a tevékenységi kör, amely kapcsán a legtöbb potenciális érdeklődő gyermek és szülő szólítható meg. A rendezvényeknek különböző formái voltak: legyen szó akár kulturális eseményről, művészeti, […]
Tovább olvas
